Ha fenntarthatóságról beszélünk, akkor sokan egy zöldövezeti kertes házat vizionálnak, ahol megoldott a komposztálás és a madárbarát kert, telepíthető hőszivattyú és hasznosítható a csapadékvíz. Valóban lehet a fővárost körülölelő településszövetben úgy élni, hogy ne fogyasszunk többet annál, mint ami az erőforrásokból ránk jut? Miként gondolkodjunk a mintegy 100 településen élő milliós lakosságról, ha a jövő útját keressük?

Szökőkút és helyi gazdaság

A főtérfelújítások az elmúlt, válsággal terhelt években különösen irritálták a lakosságot, de látni kell, hogy az EU nem véletlenül támogat ilyen jellegű beruházásokat. A főtérfelújítások lényege ugyanis olyan urbanisztikai befektetések lennének, amivel az érintett területek felértékelődnek, megjelennek ismét (vagy megerősödnek) a kiskereskedelmi, vendéglátóipari egységek. A területeket visszaveszik a gyalogosok, kerékpárosok, lehetővé válik ismét a helyi vásárlás és fogyasztás. Találkozóhelyek alakulnak ki, közösségi terek, agorák létesülnek.

Hibás azonban – és ebből látunk többet – azon építőipari tevékenységek támogatása, amelyek csupán viakolorozásban és látványszökőkutak telepítésében merülnek ki, miközben az érintett terület a polgármesteri hivatal, a művelődési ház és a rendőrség közterületi kapcsolatait javítja csupán. Elmarad a piaci, gazdasági haszon és a közösségépítő jellege is jelentősen alacsonyabb.

A főváros környéki településeknél ez a falusi méretű városiasodás (a város urbanista megfogalmazása: az a településtípus, ahol a nappali lélekszám magasabb, mint az éjszakai) nem választható el az agglomerációs szereptévesztésektől. Értik-e a városkörnyéki települések a fenntarthatósági feladataikat?

Mi is az agglomeráció? Az agglomeráció olyan urbanizált településrendszer, amelyben a központot és a közvetlen vonzáskörzetébe tartozó településeket szoros kulturális, gazdasági, kommunális és szolgáltatási kapcsolatok jellemzik. Így szól a definíció: szoros.

Budapest természetesen megkerülhetetlen igazodási pont az agglomerációban élő egy-másfél millió ember számára: munkahely, közigazgatási, közlekedési, egészségügyi, kulturális, oktatási, szolgáltatási és egyéb központ. Ugyanakkor az együttélés – a spontán, illetve tudatosan, ám szakszerűtlenül irányított fejlődés eredményeként – ellentmondásokkal terhes. Miközben a régió – Budapest központtal – az Unióban is a fejlettek közé tartozik, addig ugyanitt van település, ahol még a tanyavillamosítás a megoldandó probléma. Miközben az ide szánt uniós pénzt a fővárosi, külső kerületi földutak pormentesítésére költötte a Demszky éra, addig Érd poros útjainak aránya maradt 80%-on.

Miért érdekes ez?

Ahány település, annyi politikai, gazdasági és egyéb érdekkel súlyosbított önkormányzat, s ahány  agglomerációban élő család, annyi igény, gond, megoldási javaslat. Ezek mégis javarészt közös tőről fakadnak. Aki a felmerülő problémákat elkezdi vizsgálni, az hamar beláthatja: az érintett települések szoros együttműködési kényszere jóval túlmutat azok közigazgatási határain: ez a forráselosztási rendszer.

Gyakran halljuk a fővárosiak (vagy csak a fővárosi politika) megállapítását: Budapest azért érdemel nagyobb figyelmet, mert itt termelődik a GDP 40%-a, mely terület- vagy lakosságarányosan jóval nagyobb az ország más területeihez viszonyítva. De tegyük hozzá: ebben a teljesítményben az agglomeráció lakossága és háttéripara is benne van. Ezért joggal mondja az agglomeráció milliós népessége: ezt a figyelmet ő is kéri magának.

A problémákat persze nem fenntarthatósági, hanem életminőségi kérdésként vetik fel az itt élők, de ezek a fenntarthatósági kritériumokkal jellemzően egybevágnak. Mik ezek?

Közlekedés

Az érintett lakosság jelentős része ingázik a fővárosba. Érthető, hiszen az agglomerációs kertvárosok éppen a fővárosi igények és lehetőségek miatt jöttek létre: munkahelyek, iskolák, szolgáltatások vonzzák az embereket. A jelenlegi közlekedési rendszer a CO₂-kibocsátás és a kőolajkészletek kimerülése miatt nem fenntartható, a légszennyezés az eddig feltételezettnél is súlyosabb egészségügyi károkat okoz. A közlekedési lehetőségek területi és társadalmi eloszlásának egyenetlensége korunk követelményét, a mobilitás teljesülését veszélyezteti. A fenntarthatóság az energiatakarékos és kevésbé környezetszennyező közlekedési módok preferálását fogalmazza meg, melynek az elővárosi vasúti fejlesztések elvben megfelelnek.

Elvben, mert hiába bizonyított már az ütemes menetrend (bevezetése után az érintett szakaszokon minimum 20 százalékkal nőtt a személyforgalom, miközben másutt stagnált vagy csökkent, az utazási idő pedig jelentősen csökkent), a cél eléréséhez a csatlakozó rendszerekre is szükség lenne: a ráhordó helyi buszközlekedésben és a kerékpározás támogatásában hatalmas potenciál van még mindig. Ezt azonban az elaprózott helyi önkormányzati szintű feladatellátás bő két évtizede látványosan nem képes megoldani.

Elvben, mert a fejlesztések használati minősége jellemzően elmarad a fenntarthatóság szintjétől. Az elővárosi vasút fejlesztésével évtizedekig meghatározó hibát követtek el a liftek kizárólagos alkalmazásával. Az ok érthető, de el nem fogadható: a minél nagyobb összegű uniós forrás lehívásának (és a látványosan nagy beruházások) kényszere miatt nem feltétlenül az ésszerűség, a gazdaságosság a cél, hanem a számla végösszegének maximalizálása. (Ezért került ki rengeteg, nem használt reklámplakát-tartó keret is az állomásokra. Igény nem volt rájuk. ) Egy lift (vagy a kelenföldi mozgólépcsősor) sokkal többe kerül, mint egy rámpa. A használata is több időt igényel, ráadásul az üzemeltetése olyan kérdéseket vet fel, s olyan terheket ró a vasútra, melyeket szemlátomást nem tud megoldani. Az állandó üzemzavarral küzdő agglomerációs liftek legalábbis erre engednek következtetni.

A kerékpáros közlekedés az agglomerációban még mindig nem élvezi a fővárosban már tapasztalható figyelmet. Jól illusztrálja a helyzetet az önkormányzati sikerpropaganda megannyi kiadványa: új és felújított utak, intézmények, közterületek – járda, kerékpársáv/-nyom/-út/-tároló nélkül.

A térség legnagyobb településén, a megye egyetlen megyei jogú városában, Érden nincsenek járdák. Országos sajtóvisszhangot keltett az az eset, mikor egy iker babakocsis szülőt elütött egy autó. Az alpolgármester akkor azt mondta, hogy a szülő felelőssége, miért ment az út szélén. Az ok egyszerű: hiányosak a járdák, a babakocsival az adott szakasz járhatatlan volt. Ez a család két gyermekének életével fizetett a közútkezelő mulasztása miatt.

Ezek miatt a momentumok (no meg a hipermarketek vonzó kínálata) miatt az autós közlekedés az agglomerációban messze vezető szerepet kap. Egy többgyermekes család gyakran meg sem tudja autó nélkül oldani az iskola-óvoda-különóra okozta logisztikai feladatot. A fenntartható agglomeráció pedig egy ilyen közlekedési teher mellett elképzelhetetlen.

Közszolgáltatások

Az oktatási intézmények állami kezelésébe vétele mögött kétségtelenül van egy védhető logika: az állampolgári jogon járó alapszolgáltatások minősége, elérhetősége nem függhet a helyi önkormányzat finanszírozó képességétől. Óvoda, bölcsőde, rendelőintézet, fekvőbeteg-ellátás, könyvtár, zeneiskola, színház, mozi, sportpálya, s folytathatnánk a sort. Ezek megléte mind a társadalmi fenntarthatóságot szolgálják, ha rendelkezésre állnak. Hiányuk egyenlőtlenséget szül, közlekedési igényeket gerjeszt.

Megoldás a közös teherviselés?

Meg kell vizsgálni annak a kivitelezhetőségét, hogy az agglomerációs törvényben rögzítésre kerüljön az érintett települések egységes finanszírozása. Bár alapvetően igaz az, hogy helyben kell a helyi problémákat kezelni, de ez nem jelentheti azt, hogy ezzel magára is marad az adott település, településrész. A probléma forrása ugyanis nagyon gyakran nem helyi, hanem az agglomerációs működés szervezetlenségében, szabályozatlanságában keresendő.

Jelenleg még a főváros sem egységes: a 23 kerület, mint kvázi önálló település és a főváros, mint kvázi megye harcol egymással ciklusról ciklusra megújuló színekben. És ehhez csatlakozik soktucatnyi település, hogy közlekedést, oktatást, ivóvizet, egészségügyet biztosítsanak az itt élőknek és itt dolgozóknak.

Önkormányzatiság és az állam igazgatása

A város politikai vezetőinek nagy szerep jut. Az ő kezükben van településünk felszíni vízgazdálkodásának, szabályozási terveinek, közlekedésfejlesztésének, intézményi hálózatának és közösségi-kereskedelmi tereinek alakulása, a helyi energiatermelés megvalósíthatósága. Könnyen húzhatunk vonalat a fenntarthatóságot segítő és gátló döntések közé. Feltétlenül pozitív a tervezett kistérségi közlekedési úthálózat, intézményrendszerünk energiatudatos felújítása, a helyben foglalkoztatás megteremtése. Fontos lenne a helyben tanulás és művelődés megteremtése is, a házi szennyvíztisztítók létesítésének engedélyezése, a közösségi közlekedés és a kerékpárúthálózat fejlesztése, de ügyelni kell az útépítés során közterületeink közösségi élet tereivé válására.

• < Előző
• Tovább >