Mi az építésügy feladata?

építésügy engedélyeztetés

Vitaindítónak szánt gondolatok következnek. Gyakorló tervezőként, az építésügyi közigazgatásban majd' egy évtizedet szolgálatot teljesítő mérnökként, az elektronikus építésügy bevezetésének kísérletében aktív szerepet vállalóként, nemzetéért felelősséget érző műszaki írástudóként tapasztalataimat, gondolataimat osztanám meg azokkal, akik foglalkoznak e területtel. Provokáció? Igen, ha a közgondolkodás annak minősül. Szubjektív és egyéni sérelmek taglalása? Nem, mert át is léphetnék a problémákon (hiszen tudom, hogy a borítékok világában sokkal egyszerűbb és gazdaságosabb elintézni valamit, mégsem azt választom). Pár eset és gondolat után felteszem a kérdést. Bántás és támadás szándéka nélkül. (Akinek nem inge.) Rendezendő végre közös dolgainkat.

Ad 1.: A leszarom országa

A földhivatal nem tünteti fel hivatalból, mert hiába írja elő a jogszabály, hogy úgy is megtehetné, de azért nem fizetnek, hát minek. Így aztán nem is kerül fel a több évtizede jogszerűen álló épület az alaptérképre.

A településtervező nem megy ki a helyszínre, nem vizsgálja meg részletesen a szabályozandó településrészt, hiszen az nincsen benne a kialkudott munkadíjban. Szó volt az út szélesítésének szükségességéről, hát odahúzta az utca teljes hosszában azt a piros vonalat. Ez a piros vonal persze többek között azt is jelenti, hogy az önkormányzatnak ezeket a kiszabályozott, útszélesítéssel érintett területeket meg kell vennie, s ki lehetne számolni, hogy ez az önkormányzatnak X százmillió forintjába kerül majd, de hát ilyen számítást a településtervező ugye nem végez, mert ez nincsen benne a kialkudott munkadíjban.

A képviselő nem építész, ő neki nem kell hozzá értenie, nem azért fizetik. Ha a településtervező odatette azt a vonalat, akkor az biztosan jó úgy. Elfogadja hát a javaslatot és a piros vonalból szabályozási vonal lesz. Ettől kezdve ott építeni csak telekalakítás után lehet. A telekalakítás feltétele, hogy az új telekhatár nem mehet át épületen, építményen, és az építési telek önálló rendeltetéséhez szükséges építmények kerten belül legyenek. Azaz a közműbekötéseket, vízórákat mind beljebb kell tenni. Ez egy beruházást százezrekkel, milliókkal drágít. A bürokrácia pedig igényel hozzá 1-2 évet. Tudhatná ezt a képviselő, de hát nem az ő dolga. Megszavazza a helyi rendeletet.

Az építésügyi hatóság teljesen jogszerűen jár el, amikor nem ad építési engedélyt a tetőtér-beépítésre addig, amíg a telekalakítást meg nem csinálja, a közműveket át nem pakolja. Persze a szabályozási terv készítésekor, mint bevont szakhatóság mondhatott volna véleményt arról a piros vonalról. De hát nem az ő dolga. Minek üsse bele az orrát?

A tervező megtervezte ugyan a házat, be is nyújtják a tervekkel az engedélyt, de hát nem az ő felelősségi köre annak a telekalakításnak a szükségessége. A tervezési díj megvan, a tervezett épület kifogástalan, a többi nem az ő dolga.

Szakmai szervezetek levlistáin, fórumain, eseményein, szakmai konferenciákon a szakik beszélgetnek, sztorizgatnak. Fogy a vörösbor, jó a hangulat. Ja, ilyen nálunk is volt. Füstölögnek ugyan páran, de a jegyzőkönyvezett konklúzióval emígyen zárják le: ki nem szarja le?

Ad 2.: Valami mindig hiányzik

Majd negyed százada épült templom. Óriási küzdelem volt anno az átkosban, mikor a kis gyülekezet a családi házak között elkezdte építgetni Isten házát. Tiltások, üldözések ellenére. De a gyülekezet gyarapodott, s újabb részekkel bővítették az imaházat. Mindig a nehezen kijárt engedéllyel. Nem profi ingatlanfejlesztéssel, nem építőipari kivitelezéssel, de a hívek munkájával, értő és gondviselő vezérlettel. Aztán egyszer kiderül, hogy egy használatbavételi hiányzik. Hopp, akkor pótoljuk. Na, de mi kell ahhoz, hogy egy 27 éve működő, az egész város előtt ismert templom léte legalizálásra kerüljön? Lejárt építési engedély, kisebb eltérések az engedélytől ... hát bizony, itt fennmaradási engedély kell. A mai előírásoknak megfelelően. A huszonéves építési napló összesítő lapja? A gépkocsiforgalomra szolgáló be- és kijáratok közúthoz való csatlakozását, gépkocsik telken belüli elhelyezésének ábrázolását tartalmazó helyszínrajz? Rendelkezés arról, hogy a záradékkal ellátott dokumentáció papír alapú hitelesített másolatát kéri-e, és ha igen, akkor hány példányban? A sík telek meglévő terepviszonyainak ábrázolása? Mert ha nincsen, akkor "az eljárást megszüntetem, vagy kérelmét a rendelkezésemre álló adatok alapján bírálom el"? Ismerős ez a hiánypótlási szöveg? Jogszabályból van ám idézve!

Mit is mond? "... a rendelkezésemre álló adatok alapján bírálom el". És ez összecseng azon kódexi melléklet előírásával: "... érdemi adatot, tényt, körülményt nem tartalmazó dokumentáció-részek elhagyhatók". Akkor biztosan kell az a sok fontos adat a döntéshez? A rendelkezésére álló dokumentáció nem elegendő a döntés meghozatalához?

Persze, immár miniszteri szinten ismerik el: a "hülye jogszabályok" a felelősek. A hatóság "csak" a jogszabályt tartja és tartatja be. De ahogyan hülyebiztos gép sem létezik, úgy a joggal való hatósági visszaélést biztosító jogszabály sem.

Mivégre vannak hát hatóságaink? Hogy a törvény bötűjéhez ragaszkodjanak, hogy értelmezési vélelmekkel újabb szakértői és tervezői díjakat préseljenek ki az építtetőből, vagy az épített környezet közérdekű vonatkozású minőségjegyein javítsanak?

Van valami szimbolikus abban, amikor a társasház 3. emeleti lakásában egy kiváltót cserélne ki a tulajdonos, s a vaskos dokumentáció benyújtása után hetekkel megérkezik a hiánypótlás: a helyszínrajzon nem került feltüntetésre a viszonyítási sík Balti-tenger feletti magassághoz viszonyított helyzete. Mert ugye ez az érték az ügy szempontjából mindegy, hogy 25 vagy 2500. De legalább ez is mutatja, hogy milyen messze vagyunk még Európától: az EU-ban más vizekhez viszonyítanak, de mi hősiesen kitartunk a szocialista viszonyításhoz. Ennyit sikerül az adott ügyben a hatóságnak produkálnia.

Persze, ha a hatóságnak kellene valamilyen előírást betartania, akkor "náluk nem szokás", meg "nem az én feladatom", "nincsen hozzá eszköz".

Ad 3.: A meg nem értett zseni és a szellemi prostituált

A világ dolgaihoz megfellebbezhetetlenül értő Építész Tervező (névjegyén péhádé prof doktor habil dipl inzsenyör) habzó szájjal kér elégtételt azért, hogy az Ő fantasztikus Terve csak melléklet. És egyáltalán mi az, hogy kérelem? Ki az állampolgár, hogy pitiznie kell, hason csúszva könyörögni? Ez kérem itt diktatúra, az államhatalom túlburjánzása. Túl a szavak értelmezési problémáján igazságát körömszakadtáig védi. A jogszabályok kikerülését, nem ismeretét polgári ellenállásként értelmezi. Vélhetően a helyesírási hibáktól is hemzsegő dokumentáció (bocsánat, így: Terv) is az államhatalom lebontására indított harc egy csatája. Ezt a csatát Ő vívja, a Nemisügyfél. Aki úgy védi az építésügy közügy jellegét, hogy közben csak a KÖZ érdekét és nyelvezetét nem akarja elfogadni. Tervei javarészt fiókban maradnak.

A világ dolgaival kibékült Építész Vállalkozónak mindig van munkája. Személyesen egyeztet a hatósággal és két alkalmat a megrendelőnek is biztosít. Főiskolásokkal rajzoltat és hétvégén nem dolgozik. A köz érdeke nem érdekli, csak a megrendelőé. A jogszabályok sem izgatják, mindig azt és úgy csinál, ahogy a hatóság kéri. Félszavakból meg is értik egymást. Éppen ezért a tervdokumentáció szűkszavú. Más területekre nem vállal munkát, mert ott más nyelvet beszélnek. Minden megoldható. Határidőben, hiánypótlás nélkül kap engedélyt és nem probléma az utcára merőleges gerinc hiánya. A 30 cm vázkerámia fal külső oldalon márványborítással nála kielégíti az energetikai elvárásokat. A hatóság Őt ajánlja az építkezni szándékozó érdeklődőknek. Büszke tevékenységére, hiszen épületei határozzák meg a településképet, amihez illeszkedő tervet az Építész Tervező nem képes átnyomni a tervtanácson.

Ad 4.: Mi végre vagyok a világon?

"Ismernünk kell a múltat és a történelmünket. Közhely, de elmondom, hogy minden fának akkora a gyökérzete, mint a lombozata. A gyökérzet nem látszik, az a mi múltunk, de ha ezt a gyökérzetet elvagdossuk, a lombos fa összedől. Tehát nekünk nagyon fontos kötelességünk a magyar történelmet ismerni, értelmezni, azzal együtt, hogy mindenkinek más-más véleménye is lehet róla." A 80 éves Nemeskürty István mondta ezt tollba életinterjújában Koltay Gábornak.

Ismerjük mi, hogy mi a mi gyökerünk? Elvághatóak ezek a gyökerek?

A Wikipedia - más helyeken is olvasható szövegezéssel - így ír:

"Az emberiség történelmével egyidős az építés története. Az ember már az ősidők során belátta, hogy építkezései közben számos szabályt kell betartania, ezek azonban évszázadokig pusztán íratlanul hagyományozott tapasztalások voltak. Később a felemelkedő ősi államok hatalmi vezetői, királyai írásban örökítették át e szabályokat, amik ekkortól már a jog keretei közzé sorolódtak. Hammurapi babiloni király (Kr.e. 20. sz.) törvény gyűjteményei állítólag már tartalmaztak tűzvédelmi szabályokat. Augustus első római császár építési törvényében pedig 70 lábban szabták meg a lakóépületek legnagyobb megengedhető magasságát. Az állam tehát nagyon hamar igazgatása alá vonta az építési ügyeket, kialakult az építésügyi igazgatás, magyar szakkifejezéssel: építésügy.

Magyarországon az építésügy szakkifejezés fellelhető legkorábbi jogszabályi használatát a városrendezésről és az építésügyről szóló 1937. évi VI. törvénycikk vezette be. Ennek III. Fejezetének 19. §-a nevezetesen kimondja: "Építéshez, valamint épület használatbavételéhez az építésügyi hatóság engedélye szükséges." Kimondható tehát, hogy az építésügy szakkifejezés hivatalos megjelenése Magyarországon az írott alkotmányozásnál is régebbre nyúlik vissza. Igaz ugyan, miszerint az építésügy tárgya az alapvető emberi jogok alaptörvénybe foglalt biztosításából nyerhet manapság levezetést azonban, - ahogyan az 1937. évi törvénycikk egész III. fejezete is mutatja nekünk - az építésügyet, mint igazgatást nem teljesen szerencsés az alkotmányozással védelembe vett jogokból levezetni. Hiszen kétségbe vonhatatlan, hogy már a történelmi időkre visszanézve fellelhető az államhatalom építési ügyekre is kiterjedő igazgatási ténykedése, ám egyértelmű, hogy ez akkor még nem az alapvető emberi jogok maradéktalan védelme szándékából eredezett. Összefoglalva tehát, a magyar "építésügy" szóhasználattal jelzett fogalom az államhatalom történelmi időkre visszanyúló azon igazgatási tevékenységének megjelölésére szolgál, amely az építés ügyeire terjed ki. Modern felfogásában ez az államigazgatási tevékenység részterületekre tagozódik, specializálódik, illetve az alapvető emberi jogok védelmének írott alkotmányba rögzítésével megújult értelmezést és tartalmat kap."

Ad 5.: Apropó, mi az, hogy "építésügy"?

A már hivatkozott Wikipédia-cikk (itt most nem idézett része) is kitér e kérdésre, de én a szerzővel ellentétben nem keresnék nemzetközi párhuzamokat. Az "ügyi" képző bevett szokás a hazai közigazgatás szervezetében: beszélünk gyámügyi és vízügyi közigazgatásról is, de okmányügyi és tanügyi ügyintézőkkel is találkozhatunk, hogy az útügyi, adóügyi, vámügyi, népegészségügyi, munkaügyi, földügyi, ingatlanügyi, igazságügyi, mérésügyi, iparügyi területekről ne is beszéljünk.

Kétségtelen, hogy ez a név nagyon nem gyökeresedett meg általánosan. Olyannyira nem, hogy kifejezetten kisebbségben vannak azok az építésügyi hatóságok, melyek magukat a fejléces papíron és a telefonkönyvben építésügyinek tüntetik fel. Az ÉTDR indulásánál volt is ebből nagy zúgolódás, hogy ők nem építésügyi hatóságok, hanem építési irodák, meg műszaki osztályok, meg lakosságszolgálati igazgatóságok. Ha engem kérdeznek, a hatóságnak szerintem nevében kell viselnie azt, aminek a jogszabály nevezi őket (nem a hivatal nevéről beszélek, mert az megint egy másik kérdés). És azzal sincsen különösebb bajom, hogy a sokkal nemesebb, fennköltebb, ünnepibb kifejezést, az "építészet" kifejezést nem egy műszaki-jogi hatóság amortizálja le. Az építészet felkent védőpapjai szerintem legyenek csak a főépítészek. A kettőnek kiegészítenie kellene egymást - ahogyan arra több helyen látunk is jó példát. Másként jár az építőművész és másként a mérnök-jogász agya. Lehetne persze másként is az elnevezés, de ha majd' egy évszázados kifejezésről van szó, akkor miért ne szokjuk már meg? A cégérek átfestésétől még nem lett jobb semmi. Nézzük hát inkább a tartalmat!

Ad 6.: Persze, mindenki hülye, csak én vagyok helikopter

Miután minden kedves olvasó találhatott magának egy-egy (inkább több-több) kéretlen mondatot, amin felháborodhatott, most azt kérem, hogy csendesedjünk el. Tegyük fel a kérdést: mit várhat tőlünk a társadalom?

Abban egyet érthetünk talán, hogy az a folyamat, amiről beszélünk, az igen nagy hányadban közügy. Nevezzük ezt most úgy, hogy az épített környezet alakítása, védelme. Fogadjuk el azt is, hogy mi csak egyének vagyunk, akik gondolnak valamit a világ dolgairól. A közösség érdekeit ezen egyes vélekedések alapján kell összerakjuk. Képesek vagyunk rá? Feltételezem, hogy igen.

A jogalkotó rögzíti, hogy mi a közérdek, s hogy annak biztosítása érdekében a folyamat egyes szereplőinek milyen biztosítékokat és felelősséget (ez utóbbit én most szívem szerint kiemelve szedném, de ez már az én szubjektumom lenne) kell adnia.

Hallgassuk meg a folyamat szereplőit, szakmájukat gyakorlókat: hol tudnának többet tenni a megfogalmazott közérdek érvényesülése érdekében! És mi az, ami feleslegesen terheli őket, ami nem a célt szolgálja. Fogalmazzuk meg azt is, hogy a folyamat egyéb szereplőivel szemben mi az elvárásunk!

Mi, építésügyiek mondjuk el, hogy a cél érdekében mit látunk feltétlenül elvégzendő feladatnak! Hogy a cél ne egy értelmetlen bürokrácia, egy öncélú pecsétgyár legyen. Miben tudunk felelősséget vállalni? Milyen biztosíték (körülmény) kell ehhez?

Ha ezeket képesek vagyunk megfogalmazni (és szívből remélem, hogy képesek vagyunk rá), akkor a jogalkotó és a szakmai irányító is birtokába kerülhet annak, hogy hol van szükség a munkánkra, s mit kell biztosítson ahhoz, hogy ezt a közvélemény pozitív visszhangja mellett el tudjuk látni.

Ad 7.: Kezdő gondolatok

Sokféle elképzelés lehet működőképes. Nem is venném sorra mindet, csak vitaindítóként hármat idecitálnék.

Az ÉISZK egy közelmúltbeli elnökségi ülésén egy általam nagyra becsült kolléganő a feladatot fogyasztóvédelminek írta le azt állítva, hogy az építésügyi hatóság tevékenységével mintegy az építtetőt védi a selejtestől. Ennek is megvan a maga logikája, azaz a hatóság felelősséget vállal azért, hogy minden építményt építése előtt és után megvizsgálva alkalmasnak minősít. A kérdés ekkor az, hogy az állam akarja-e, tudja-e ennek a garanciavállalásnak a feltételét megteremteni. Képes-e annyi szakembert megfizetni, akik a felelős tervezők és felelős műszaki vezetők tevékenységét, munkájuk eredményét ellenőrizni képes. Az állampolgárok képesek-e kivárni ennek időszükségletét (mert hogy ezt nem 15 nap alatt lehet elvégezni)?

Néhány évvel ezelőtt egy felsőbb vezető vizionálta a hatósági feladatok privatizációját: a kéményseprők mintájára akár az egész épületet is vizsgálhatná egy akkreditált piaci szereplő. Van is erre az irányra nemzetközi példa. Más műszaki területen is bevált a független minőségtanúsítás rendszere. A kérdés ekkor az, hogy valóban beváltak-e. Hogy a nem gazdaságosan végezhető piaci területen lehet-e elég vállalkozó. Az épületenergetikai minősítések tapasztalatairól az auditorok és a "megrendelők" is sok tapasztalattal rendelkeznek. Képesek lennénk ennél jobb rendszert alkotni?

Hallhattunk már a felelős tervező szerepének növekedésével járó kvázi közjegyzői rendszerről is. Ha a tervező már oly sok munkával mindent kitalált és ellenőrzött, ezért teljes anyagi és büntetőjogi felelősséget vállal, akkor miért kellene valakinek a munkáját megfizetni közpénzekből ezt még egyszer átnézni, ellenőrizni? Elegendő csak "letétbe tenni" a terveket, hogy vita esetén elő lehessen szedni. A kérdés ekkor az, hogy van-e olyan állapotban a tervezői társadalom, hogy ezt vállalni tudja. (Emlékezhetünk még az építésügyi igazgatási szakértő közreműködésének határidőt csökkentő szerepére, majd jogrendből való kivonására.) Elvárható-e a megrendelő érdekeit kiszolgáló, megrendelő által fizetett tervezőtől, hogy a köz érdekét előbbre vegye a megrendelőjénél?

És a kiindulási kérdés: mindezen elképzelések tartalmazzák-e a műszaki produktum vizsgálatán túl az épített környezet alakításának és védelmének komplex, átfogó feladatellátását? Az egyéni érdeken túl a közérdek vizsgálatát? S mielőtt kiöntenénk a kádat, gondos szülőként gondolunk-e a gyerekekre is?

Részemről ennyit tennék a vihart jósló kollégák virtuális postafiókjába így szélcsend idején. Válaszolni ér.

Korábban írtam:

Részletek: Kategória: építésügy; Megjelent: 2014. September 18.; Módosítás: 2014. September 18.